1. turnus, Franciaország

Résztvevői beszámolók a Roy Hart Központ Human Voice workshopjáról

Eckhardt Fanni beszámolója:

Roy Hart egy vizionárius volt – mondja az egyik rangidős társulati tag, Saule Ryan. Hogyan lehetne máshogy elképzelni azt, hogy 1973-ban egy 45 fős színházi csapat Londonból elköltözzön Malérargues-ba, egy eldugott dél-franciaországi kis kastélyromba, hogy onnantól fogva ott éljenek és folytassák alkotó munkájukat. A Roy Hart szellemiség azonban Alfred Wolfsohn emberi hanggal kapcsolatos felfedezéseiből és kísérleteiből ered. Az 1930-as évek közepén a német hangképző tanár megalapította Berlinben saját hangképző központját ahova többek közt Roy Hart és számos társa jártak órákra. Háborús élményeiből és traumáiból táplálkozva Wolfsohn hitt abban, hogy a hangunkat szélesebb skálán tudjuk használni, mint amit a társadalmi normák egyébként lehetővé tesznek számunkra - mind hangterjedelem mind hangszín tekintetében. Az első világháború alatt hallott rettenetes sikolyok, üvöltések, ordítások, halálhörgések mind beégtek emlékezetébe és auditív hallucinációkat okoztak nem csak Wolfsohn, de sok más katona számára is. Egy lehetséges mód a gyötrő hangokkal való együttélésre, hogy én magam leszek az a hang, ami kísért, hogy hangot adok neki, kicsatornázom magamból, a saját hangszálaimon keresztül. Wolfsohn kiterjesztett énektechnikái, a hatalmas hangterjedelem és hangi flexibilitás lehetséges terápiás hatásai nagy befolyással volt a kor pszichológiai, zeneterápiás és drámaterápiás módszereire. Roy Hart ugyanakkor elsősorban a művészi expresszió irányába vitte tovább a Wolfsohnnál elsajátított sokszínű hangi önkifejezési formákat. A módszer szellemi örököseként mestere halála után saját társulatával folytatta az intenzív, hangspecifikus munkát. Számos előadást hoztak létre, mellyel Európa szerte turnéztak.

2019. augusztusában az említett dél-franciaországi képzőközpontban két Roy Hart tanár vezetésével vettem részt egy Emberi Hang nevű hat napos kurzuson. Napi négy órában mozgással és hangi improvizációval foglalkoztunk. Dolgoztunk archetípusokkal, melyeket a testünkkel, arcunkkal, tekintetünkkel, hangszínünkkel és különböző – számunkra is újdonságot jelentő – hangmagasságokkal jelenítettünk meg. Dolgoztunk érintéssel, a tér beéneklésével, a hang rezgéseinek megtapasztalásával, hangszínekkel, az énekhanggal való kommunikációval, önkifejezéssel, vagy akár mások mozgásának irányításával a saját hangunk által.

A kurzus hat napja alatt az volt a tapasztalatom, hogy a Roy Hart szellemiségben a hang elsődlegesen a testünkkel szándékosan végzett vagy ösztönösen történő mozgásból származik. Szinte nem volt olyan mozgásos gyakorlat amihez ne adtunk volna ki hangot, legyen ez a földön ringatózó háton fekvés, vagy egy karnyújtás azzal a szándékkal, hogy adok valamit a társamnak, egészen odáig, hogy a szegycsontunk által vezetve futunk szabadon a térben. Minden nap több órán át használatban volt a hangunk, mégsem fáradt el. Ez egy olyan  motívum, amit elmentek magamnak későbbre is: amikor az ember rendeltetésszerűen és a frusztrációktól, szorongásoktól mentesen használja a hangját, akkor nem fárad el, sőt mi több, felszabadít, kinyitja a testet, lelket. Értem ezalatt részben azt, hogy a munkától, a hétköznapoktól távol voltunk egy hétig, illetve azt, hogy mindig egy karakterből, egy mozdulatból, egy szándékból indítottuk a hangot, így egyfajta természetes fizikai folyamat részeként manifesztálódott a hangadásunk. Több olyan gyakorlatot is végeztünk a kurzus során, amiben a mellkasunkat nyitva tartva, tehát a szegycsontot fölfelé és előrefelé irányítva adtunk ki hangokat, ez rengeteget segített abban, hogy utána egész nap derűsebb legyen az arcom, a testtartásom nyitottabb, a lelkem pedig önbizalomtelibb legyen. Ezeket a tapasztalatokat és a csoporttársaim megtartó erejét zsebre vágva tértem haza, hogy itthon is meséljek, diskuráljak, tapasztalatokat osszak meg, illetve újabb kísérleteket végezzek az emberi hang lehetséges használati módjairól és annak hatásairól saját életünkre, gyógyulásokra, munkára.

Remes Zsófia beszámolója

2019 augusztusában egy ERASMUS+ pályázat keretein belül harmadmagammal a dél-franciaországi Roy Hart Központban volt szerencsém részt venni Az emberi hang (Human Voice) című 6 napos workshopon.

A Roy Hart Center egy olyan nemzetközi művészeti központ, amely Roy Hart és 45 fiatal által alapított művész kommunából nőtte ki magát. Ők az Alfred Wolfson által kialakított kísérleti énektechnikát főként beszédre és színházra alkalmazva azon dolgoztak, hogy felfedezzék saját és az emberi hang határait. Ma a Központ különböző workshopokat és foglalkozásokat kínál mind a vokális zene, mind a színház és a tánc területén, illetve Roy Hart módszert alkalmazó összművészeti projekteket fog össze, valamint tanárképzéseket is indít.

Az emberi hang elnevezésű workshopon különféle korosztályú, nemzetiségű, foglalkozású és zenei képzettségű résztvevők voltak jelen, összesen tizenhárman. Ezt a létszámot két részre osztották, egy hét fősre (amely egy vegyes csoport volt), valamint egy hat fősre, amely egy kizárólag nőkből álló csoport volt és amelybe engem is beosztottak. Carol Mendelsohn és Zwaantje de Vries Roy Hart-tanárok vezették a kurzust, egyikőjük az egyik, másikójuk a másik csoportot vezette 3 napig, majd cseréltek, így minden résztvevő dolgozhatott mindkét oktatóval.

Minden nap reggel pontban 9-kor kezdődtek a foglalkozások egy közös bemelegítéssel-beénekléssel, amelyek közt szabad mozgás- és hangi improvizációk, légzés gyakorlatokkal egybekötött játékos vokális feladatok, a test különböző részeit ellazító, vagy épp bekapcsoló mozdulatsorok, különböző hang-kiadással összekötött csoportos vagy páros gyakorlatok is voltak. Ezt követően ketté váltunk és külön folytattuk a munkát – a csoportom elsőként Carollal dolgozhatott. Carol főként olyan gyakorlatokat hozott, amelyek a beszédből indultak ki, így a feladatok nagy része azzal kezdődött, hogy egy rövid mondattal vagy szóval a megfelelő pozícióba helyezzük a hangot a testünkben. Ha ez megvolt, utána a zongoránál ülve az adott mondat vagy szó felhasználásával, olykor átalakításával, testreszabásával egy hangon ismételtük azt közösen, egy lefelé vagy felfelé menő skálán, egészen határfeszegető magasságokig/mélységekig. A legtöbb feladatnál a résztvevőket egyénileg is meghallgatta, instruálta, illetve voltak páros vagy három fős hangszín-összecsengetések is. Zwaantje inkább a színházi oldalról közelítette meg a résztvevők egyéni hangjának kutatását, szituációs gyakorlatokkal, hangszínjátékokkal, csoportos és egyéni improvizációkkal, valamint szinte mélylélektani mélységekbe elmerülő gyakorlatokkal, mindezt úgy, hogy szem előtt tartsa a színpadon való szereplést és a közönséggel való kapcsolódást is. A foglalkozás egy újabb közös csoportmunkával ért véget levezetés- és feloldásképp, amely főképp egyszerűbb csoportos gyakorlatokból, improvizációból induló és néhány szabályon alapuló közös, kreatív zenei alkotásból állt, mozgással egybekötve – így ért véget a workshop minden nap délután 1 órakor.

Eckhardt Fanni kórustársammal - aki szintén részt vehetett a kurzuson - a foglalkozások után rövid összefoglaló videókat készítettünk dokumentáció gyanánt az aznapi gyakorlatokról, remélve azt, hogy a megszerzett tapasztalatokat és gyakorlatokat minél használhatóbb formában a Soharóza kórus többi tagja számára is elérhetővé tudjuk tenni. Habár a feladatok – a mozgás és az éneklés összekapcsolása, a szabad improvizáció, a hangi határfeszegetések, stb. – jó része Soharózásként nem volt szokatlan számomra, a workshop során meglepő és gondolkodásra, további kutatásra sarkalló felfedezéseket tettem mind hangi, mind szerepléssel kapcsolatos, sőt, emberi téren is. Mindezt egy csodálatos, világtól elzárt, térerő- és szinte internet mentes helyen, ahol a többi résztvevővel a workshopon kívüli együtt eltöltött idő is nagyban segítette az elfogadó, megértő és biztonságos légkört. Ez az egymás iránti empátia és biztonság- érzés hozzájárult ahhoz, hogy bátran, gátlások nélkül és szabadon kutathassuk a saját emberi hangunkat.

A Soharóza résztvevőinek itthon tartott workshopja

Szepes Anna beszámolója

Augusztusban egy Erasmus+ program jóvoltából harmadmagammal a dél-franciaországi Malélargues-ban jártam, hogy a Roy Hart Center Human Voices című workshopján vegyek részt.

A Center alkotó-tanárai közül sokan 1974 óta élnek ezen a világtól elzárt helyen, ahol az emberi hang felszabadításának, kiterjesztésének és művészi felhasználásának lehetséges útjait kutatják és oktatják.

A módszer gyökerei azonban még régebbre nyúlnak vissza. Alfred Wolfsohn első világháborús traumáinak feldolgozása közben fordult az éneklés felé, majd több mint tíz év kutatómunka után fejlesztette ki saját technikáját. Rekonstruálni próbálta a háború során hallott szélsőséges hangokat – sikolyokat, kiáltásokat, halálhörgéseket – és tisztává vált számára, hogy az emberi hang meglepő irányokba terjeszthető és formálható; olyan nemektől és adottságoktól független minőségeket, magasságokat és mélységeket produkálhat, amelyek korábban lehetetlennek tűntek. Felismerte, hogy a hanggal való munka kikerülhetetlenül pszichológiai folyamat is, amelyben az érzelmi blokkok és traumák feloldása rendkívüli fejlődéshez vezet.

Halála után számos tanítványa közül a karizmatikus színész, Roy Hart vitte tovább munkáját. Negyvenöt fős társulatával kezdetben Londonban, majd később az eldugott, maguk igényeihez formált dél-franciaországi kastélyromban alkottak. A hangi kutatómunka hangsúlyát a művészeti önkifejezés felé tolva számos előadást hoztak létre, melyekkel Európa-szerte felléptek.

Hogy a Roy Hart módszer valójában inkább egy önfelejlesztő szemléletmód, hangterápia vagy alkalmazott művészeti eszköztár számomra továbbra is rejtély. Annyi bizonyos, hogy aki ellátogat ebbe a hétköznapi világon kívül eső centrumba, a hangján keresztül számos meglepő felfedezést tehet személyes és alkotói önmagáról.

A Human Voice című workshop tulajdonképpen egy bevezető ebbe a világba. A hat nap során két igen különböző Roy Hart tanárral dolgoztunk, egyszerű és összetett feladatok széles skáláját volt alkalmunk kipróbálni. A közös bemelegítéseken légzéssel és mozgásos és drámás gyakorlatokkal nyitottuk meg az utat a hangunknak, a napok lezárásakor kollektív improvizációkat, hangzó alkotásokat hoztunk létre. A kettő között kisebb csoportokban dolgoztunk. Zwaantje de Vries vezetésével elsősorban színházi- és kontaktgyakorlatokat végeztünk, a tér hangzásait kutattuk, különböző hangszínek által hoztunk létre archetípikus karaktereket és szituációkat. Carol Mendelsohn óráin kifejezetten a hangunkkal dolgoztunk, pozíciókat és tartásokat keresve testünkben a hang megfelelő csatornázásához, meglepő színeket és terjedelmeket elérve. A tanárok személyes érdeklődése, a csoport bizalma, folyamatos támogatása, és egymás hangjainak hallgatása és az órákon kívüli közös tevékenységek elengedhetetlen részévé váltak a folyamatnak

Az, hogy milyen konkrét tudással távoztam még nem tiszta. Egyetlen ilyen hét a kezdete lehet egy – akár évtizedeken átívelő – kutatómunkának, ötleteket és gyakorlatokat szolgáltathat színházi és zenei foglalkozások vezetéséhez különösen olyan csoportok számára, akiknek a verbális kifejezésmód valamiért nehézséget okoz, valamint személyesen inspirál a hangom további rendszeres és bátor használatára. Számomra azonban a Roy Hart mégis csak a legkisebb mértékben módszer. Sokkal inkább attitűd vagy megközelítési mód.

A résztvevők megtanulhatják megnyitni az utat a hangjuknak; a belső utakat a testben és a lélekben, a teret maguk körül és benne egyes pillanatokban a többieket is.

A legnagyobb felismerés talán az volt az egy hét alatt, hogy tulajdonképpen bennünk és körülöttünk minden hangzó dolog, amit a hétköznapok során sokszor elrejtünk vagy elfelejtünk használni. Ezeket a hangzásokat meg lehet közelíteni kemény munkával vagy mágiával, de már attól is utat találhatunk hozzájuk, ha megállás nélkül csupán engedjük, hadd szóljon.