Pajta és Istálló

(Szalatnak, Hrsz, 285, gazdasági épület)

Az ingatlan bemutatása:

Igazi értékmentő lehetőség az érintett épület!

Az elmúlt évtizedekben nem használták az ingatlan az épületegyüttesen alig történt beavatkozás. A pajta magán viseli mindazokat az építéstörténet szempontjából meghatározó jellegzetességeket, amelyek Szalatnak és a környék településeire egyaránt jellemzőek voltak: Szerencsére a különböző átépítések nyomon követhetők, ezért a felújítás során a helyreállításnál figyelembe vehető.

Jelen felújítási dokumentáció a gazdasági épülettel foglalkozik, amelyben található pajta, istálló és ólak.

Népi építészeti érték bemutatása

Idézet az építéstörténeti dokumentációból

„A völgyben megbújó település kelet felé kivezető Kossuth utcájának a keleti végén, észak-dél irányú széles, szabálytalan trapéz formájú telek keleti felén, közel a telekhatárhoz, az utcavonalra merőlegesen áll az istállóspajta. Az épület szorosan hozzátartozik a vele egy udvaron álló, L alaprajzú, méretes lakóházhoz. A telek ugyan a falu szélén áll, mégis a központi helyen, hiszen a kicsiny település temploma körüli, pár nagyméretű házból álló magjának keleti határát képezi, így településképileg nagyon fontos épület. Az istállóspajta északi részéhez kelet felől egyágú pince kapcsolódik. Az istállóhoz soros rendben kisebb léptékű, L-alakú, ólakból álló együttes csatlakozik. A lakóház és az istálló párhuzamos beépítése ugyan nem gyakori a faluban, de több helyen az ilyen léptékű, L alaprajzú lakóházhoz így kapcsolódik a gazdasági épület, így a telek beépítése szintén értéket képvisel. A pince utólagos kialakítású, kissé idegen az udvar szabályos beépítésétől, és helyzete sem hagyományos, mivel az egykori hátsó pajtakapu helyén nyílik.

A téglány alaprajzú, nyeregtetős épület szabadon áll, tömege tagolatlan. Déli homlokzatához alacsonyabb, kisebb léptékű L alaprajzú ól kapcsolódik, de a két építmény kapcsolódása nem szoros. Keleti oldalának megközelítőleg a közepén egyágú pince domborulata fúródik bele az épület falába. A pince kapcsolódása kissé idegen az épülettől, későbbi beépítés. Az istállóspajtától nyugatra áll az L alaprajzú lakóépület. A két építményt az utca felőli határon kerítés kapcsolja össze. A gazdasági épület tömegében, tetősíkjával és összhatásában igazodik a lakóházhoz. Jelenlegi tömege értéket jelent.”

Építészeti elképzelés:

Az épület alaprajzi kialakítása és elhelyezkedése lehetővé teszi az új hasznosítást. Az új tulajdonosok színházal foglalkoznak (Sinum Színház), ezért kézenfekvő a pajtaszínház kialakítás. Az istállóból irodát szeretnének kialakítani, azaz állattartási funkció megváltozik.