SPARSE plus, nyitótalálkozó Olaszországban

A Kreatív Európa támogatásának köszönhetően egyesületünk részese lett egy 4 éves művészetek forgalmazását fejlesztő programnak, a SPARSE plus (Supporting & Promoting Arts in Rural Settlments in Europe azaz „Művészetek támogatása és terjesztése vidéki kistelepüléseken”) címmel.

A program célja egy európai színházi vidékjáró hálózat kialakítása, amelyben a helyi emberek választhatják meg, mely előadásokat, milyen körülmények között szeretnék meghívni.

Egyesületünk feladata egy öt faluból álló baranyai minta-hálózat kialakítása, amelyek mindegyike 2024-től kezdődően évente legalább egy hazai vagy nemzetközi produkciót lát majd vendégül. A résztvevő falvak: Szajk, Szalatnak, Hosszúhetény, Alsószentmárton és Vásárosbéc.

A 12 partnert összekötő program egyik első állomásaként október 3-5. között Olaszországban, Villa Pignaban (Marche) találkoztak a partnerek illetve a falvak képviselői, önkéntesek és kulturális szakemberek, hogy megosszák tudásukat, tapasztalataikat, illetve előkészítsenek egy hosszú távú együttműködést.

ISTA Fesztivál 8 napon át Pécsen a Bóbita Bábszínházban és a Pécsváradi Várban

Magyarország ad otthont a Nemzetközi Színházantropológiai Iskola / Új generáció (ISTA/NG) műhelyének

A Színházi Olimpia 2023, 
a Fondazione Barba Varley és
a Sinum Színházi Műhely Egyesülettel együttműködésben

Eugenio Barba vezetésével

megrendezi a 

NEMZETKÖZI SZÍNHÁZANTROPOLÓGIAI ISKOLA/ÚJ GENERÁCIÓ
(ISTA/NG)
17. műhelyét.

ISTA / New Generation 2023 Magyarországon!

A plakátot Pilári Darinka tervezte.

Műsorfüzet:

Janus misztérium és karnevál Frankfurtban

Köszönjük az Antagon Aktion Theater-nek, a Protagon e.v.-nek és a Winterwerft Fesztiválnak, hogy vendégül látott minket és helyet adott az előadásunknak az utolsó szombaton.

Ez valóban egy rendkívüli, különleges élmény volt.

További információ a fesztiválról: https://www.facebook.com/winterwerft

Árvíz jelenet, Frankfurtban, a Winterwerft Fesztiválon Február 4-én.

Karnevál jelenet, Frankfurtban, a Winterwerft Fesztiválon Február 4-én.

Nemzetközi Színházantropológiai Iskola Pécsváradon! ISTA / NG; Még lehet jelentkezni december 15-ig!

A felhívás, a jelentkezés menete és a program részletesen elolvasható az ISTA / NG menü pontban:

Az eseményről szóló eddigi médiamegjelenések:

az Agenda TV műsorban:

https://mediaklikk.hu/agenda/video/2022/12/08/agenda-2022-12-08-i-adas

a Klasszik Rádió archívumából:

http://klasszikradio.hu/cikk/jovo-majusban-rendezik-a-nemzetkozi-szinhazantropologiai-iskola-17-muhelyet/

Mítosz a közösség hátterében

A RIOTE 3 Erasmus + program egyik szellemi terméke a “Mítosz a közösség hátterében” című könyv, amelynek nyolc fejezetéből egyet-egyet a partnerség mind a nyolc résztvevője írt. Ez a könyv hiánypótló a kortárs vidéki amatőrszínjátszás terén. Hasznos ismeretekkel és tapasztalatokkal szolgálhat, illetve inspirációforrást, új szemléleteket nyithat a falusi vagy más vidéki apró közösségek színházi kultúrája számára.

A képhez tartozó alt jellemző üres; image-1.png a fájlnév

A 9. érzék

Már elérhető és az alábbi linken letölthető Simon Balázs, az Utcaszínházi Alkotóközösség rendezőjének könyve:

a 9. ÉRZÉK

Alább egy szemléletes ábra a könyvből ami példaként szolgál a Szívritmus Variabilitás (HRV – Heart Rate Variability) mérések lehetséges eredményeiről a Fusion Vital, Firstbeat eszközeinek az eredményeivel: https://fusionvital.hu/

A kutatások célja az volt, hogy vizsgáljuk a színház és életminőség kapcsolatát, illetve a színházi tréningek életminőség javításában betöltött szerepét a felnőttoktatás terén.

A Fusion Vital által forgalmazott Firstbeat eszköz 3×24 órás mérési eredményének egy beszámolója a mindennapi stresszről. (A jelen ábra kizárólag példa, nem köthető valós személyhez).

A könyv az Erasmus + program RIOTE 3 (Vidéki Inkluzív Színházi Nevelés) projekt eredményeként valósult meg.

A projektről bővebben: https://riote.org/

Ajánljuk a könyvet mindenki figyelmébe, aki szeret játszani, közösségi programokban részt venni vagy akár komolyabban foglalkozik színházi tréningekkel és szeretne többet megtudni arról, hogy milyen folyamatok zajlanak ilyenkor az egyénben vagy a közösségben pszichofiziológiai szinten. A könyv továbbá arra is keresi a választ, hogy mik lehetnek a játékban való elmerülés rövid és hosszú távú élettani hatásai illetve milyen egzakt mérési eredményekkel lehet elemezni egy-egy részvétel minőségét vagy élettani jelentőségét.

A 16. ISTA dokumentumfilmje

Íme egy szemléletes összeállítás arról, hogy miként zajlanak a Nemzetközi Színházantropológiai Iskolák. A 16. ISTA/NG dokumentumfilmje 2021. októberéből. A helyszín Favignana-sziget (Olaszország).

Favignana-sziget, 2021. október 12-22.

Sajtótájékoztató

A Sinum Színházi Műhely Egyesület sajtótájékozatót tart a Civil Közösségek Házának Tükör Termében, 2022. november 30-án 11:00 órától.

A világ egyik legfontosabb színházi műhelyének 17. kiadását Pécsváradon rendezik meg 2023. májusában.

„Vigyázó szemetek Pécsváradra vessétek!”

A sajtótájékoztató célja az egyesület bemutatkozása és híradás a 17. ISTA / NG – Nemzetközi Színházantropológiai Iskola közelgő eseményéről

Témáink:

  1. Három éves a pécsi Sinum Színházi Műhely Egyesület – összefoglaló a korábbi és az aktuális projektjeinkről, helyi és nemzetközi tevékenységeinkről.
  2. ISTA / NG bemutatása: 17. Nemzetközi Színházantropológiai Iskola Pécsváradon 2023 májusában, a Színházi Olimpia keretében – DECEMBER 15-IG LEHET JELENTKEZNI!
  3. Hogyan kapcsolódhat egymáshoz a szövés és a hangadás? Új közösségfejlesztő Erasmus+ program indul baranyai falvakban.
  4. Látványos és nemzetközileg is piacképes produkciók falvakban: A Tour de Mecsek forgalmazói hálózat tervéről.
  5. Janus misztérium és karnevál – Janus Pannonius halálának 550 éves évfordulójára készült, hiánypótló színházi előadás.

Nemzetközi Színházantropológiai Iskola (ISTA / NG)

Magyarország ad otthont a Nemzetközi Színházantropológiai Iskola / Új generáció (ISTA / New Generation) műhelyének.

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ 2022. DECEMBER 15.

A Színházi Olimpia 2023-ban, a Fondazione Barba Varley és
a Sinum Színházi Műhely Egyesülettel együttműködve,

megrendezi a 

NEMZETKÖZI SZÍNHÁZANTROPOLÓGAI ISKOLA/ÚJ GENERÁCIÓ
(ISTA/NG)

17. műhelyét

PRE-EXPRESSZIVITÁS - KOMPOZÍCIÓ - MONTÁZS

Eugenio Barba vezetésével

PRE-EXPRESSZIVITÁS - KOMPOZÍCIÓ - MONTÁZS

Helyszín: Pécsvárad és Budapest

Időpont: 2023. május 7-21.

Az eseményről bővebben: https://www.sinumtheatre.eu/ista-ng/