A test ABC-je – Zygmunt Molik konferencia és könyvbemutató 2022. október 25-29.

Szeretettel ajánljuk minden kedves érdeklődő figyelmébe.

Ebben az évben megjelent a Parastúdió Egyesület elnökének fordításában Jerzy Grotowski a huszadik század egyik legnagyobb hatású színházrendezője vezető színészének Zygmunt Moliknak a Body Alphabet technikáról szóló eddigi egyetlen kézikönyve.

A technikát Molik 50 évnyi kutatómunkával azért fejlesztette ki, hogy nem-színházi emberek számára is megtapasztalhatóvá váljék a színházi rituálék közösségkovácsoló ereje. Ennek alkalmából egyesületünk a wroclawi Grotowski Intézettel karöltve konferenciát szervez Grotowski és Molik munkásságáról.

A konferencia során nemcsak Jaroslaw Fretnek, a Grotowski Intézet vezetőjének tudományos előadásán, interjúkon és beszélgetéseken, de gyakorlati workshopokon is részt vehetnek az érdeklődők, melyeket a módszer szempontjából legkompetensebb mesterek tartanak: a Molik kötet szerzője, Giuliano Campo (3×4 órás workshop) és a Molik-technika hivatalos őrzője, Jorge Parente (5×4 órás workshop).

A konferencia zárásaként egy Jaroslaw Fret által rendezett performansz lesz megtekinthető a budapesti Lengyel Intézetben, valamint Jorge Parente tart munkabemutatót, hogy a módszer ereje és hatékonysága alkotásokon keresztül is megmutatkozhasson.

A workshopokról:

A workshopok lehetőséget nyújtanak:

– az egyik legnagyobb hatású modern színházrendező módszereinek, gyakorlati munkájának megismerésére

– a Test ABC technikába való bepillantásra, az abból való inspirálódásra

– a gyermeki játszóképesség megtapasztalására, visszanyerésére, formába öntésére, felhasználására

– a hang, a testmozgás és a képzelet elválaszthatatlanságának megtapasztalására, az úgynevezett osztatlan mozgás elsajátítására

– saját hangunk és artikulációs eszközkészletünk teljességének a megtapasztalására

– a reakcióképesség és a csapatjáték drasztikus javulására – a testi figyelem “awareness” megtapasztalására

– a színházi ritualitás élményének átélésére

A programsorozat minden ritualitás és a közösségi létezés alternatív formái iránt nyitott személynek ajánlott.

Helyszín(ek): Károli Gáspár Református Egyetem, Lengyel Intézet

A konferencia programja:

www.parastudioconference.com/infó
Jegyek (kedvezményesen 2022. október 1-ig!!) és további információ:

https://parastudioegyesulet.wixsite.com/conference/jegyek

www.parastudioconference.com/jegyek

Jelentkezések lezárulása: 2022. október 15.

A Parastudioról és a mesterekről a weboldalon található információ. www.parastudioconference.com

Janus misztérium és karnevál – Pécsvárad

Fotó: Horváth Károly

Az előadásra szeptember 16-án a Pécsváradi Vár Asztrik apát termében kerül sor. Mivel az előadás tűzzel és természetes fényekkel oldja meg a világítást, reméljük a naplemente hangulata is hozzájárul majd az előadás élményéhez. A helyszín különlegessége, hogy a misztériumjáték csaknem ezeréves épület és dombormű töredékek között szólalhat meg. Egyfajta „történelmi tapasztalat” után is kutatunk az előadásunkkal, akár csak a régészek teszik azt. Balogh Tamás hasonló szavakkal összegzi a történelmi tapasztalat jelentését: „a múlt maradványait szemlélve, vagy egy történelmi hely szellemével érintkezésbe kerülve váratlanul feltárulhat előttünk, milyen is volt a múlt valójában. Többnyire kivételes eseményként, szinte kegyelmi pillanatként élhetjük meg ami ekkor velünk történik. Úgy érezhetjük, amit átélünk, nem érzéki csalódás csupán, hanem olyan megbízható és valóságos, mint az érzéki tapasztalat.”
A belépés díjtalan, de a sinumszinhaz@gmail.com e-mail címen várunk előzetes helyfoglalási kérelmeket.
Bővebb leírás az előadásról: https://www.sinumtheatre.eu/elokeszuletben/Köszönjük a Pécsváradi Várnak, hogy befogadta az előadásunkat. Szintén köszönjük a Nemzeti Kultúrális Alap támogatását, illetve a Retextil hozzájárulását a díszlethez.
Az előadás alkotófolyamata a Barangoló Alprogram támogatásával kezdődött 2021-ben. A jelen produkció az Erasmus+ RIOTE 3 program eredményeinek a része.

Mítosz a közösség hátterében – Erasmus+ eredménybemutató rendezvény

A Sinum Színházi Műhely Egyesület által koordinált RIOTE 3 (Vidéki Inkluzív Szabadtéri Színházi Nevelés 3) Erasmus+ program eredménybemutató rendezvényére a Civil Közösségek Házában kerül sor szeptember 15-én 17:00 és 20:00 óra között.
Az eseményen beszámolunk az egyesület Erasmus+ programban szerzett tapasztalatairól, illetve az európai partnerségben elért eredményekről.
A program keretében meghívott előadóink lesznek:
– Gászné Bősz Bernadett, aki a Hőspróba és a HármasVáras című kultúrális és turisztikai kezdeményezések tapasztalatairól mesél, amelyek célja volt a turisztikai termékfejlesztés térségi keretben és kulturális örökségi alapon, továbbá értékmegőrzés, közösségépítés és identitásfejlesztés.
– Ákli Krisztián, aki bemutatja az Oberon Társulat két munkáját, a Bündeltanz/Batyutánc és Máré legendája című előadásokat, amelyek a kulturális és/vagy történelmi emlékezetet alapul véve készültek. Az előadásban szó lesz tervekről és tapasztalatokról a fenntarthatóság, a gazdaságosság és a kulturális hasznosulás jegyében.
– Simon Balázs, az UtcaSzAK Társulat képviseletében beszél a színházi tréningek fiziológiai hatásának mérhetőségéről, a szívritmusvariabilitást (HRV) mérő eszközökkel.A rendezvényen az érdeklődők megismerkedhetnek az Erasmus+ stratégiai partnerségi pályázatok szellemiségével és tapasztalataival.
A program második felvonására szeptember 16-án Pécsváradon kerül sor, ahol a kapcsolódó rendezvény keretében megtekinthető lesz a „Janus misztérium és karnevál” című előadás. Az eseményről bővebb leírás a felhívásban: https://fb.me/e/5CtOoHj4RTovábbi információ a program és az egyesület honlapján olvasható:
https://riote.org/

‘Janus misztérium és karnevál’ – Pécs, Dóm Kőtár – július 15-én 20:00 órakor

Farkas B. Szabina fotója, Szalatnak, 2022. február 19.

Janus Pannonius halálának 550 éves évfordulója lehetőséget ad, hogy elgondolkozzunk azon, vajon mi is ma a költő üzenete korunk emberéhez?
A „Janus misztérium és karnevál” egy kortárs misztériumjáték, amelyet a költő élettörténetének és költői világának egyik legfontosabb motívuma ihletett: Janus isten kétarcúsága. Hogy mi a kétarcúság a mi értelmezésünkben? TÁNC, amelyben részt vesz a világmindenség valamennyi alkotóeleme, amelyben egyszerre pusztul és épül a természet. Talán a haláltáncok egykori résztvevőit is valami hasonló eufórikus felismerés kerítette hatalmába. Ahogy a bibliai Próféták könyvében, úgy Janus Pannonius Árvíz című versében is a végső összegzés így szól:, „Nincs aki tudhatná, e világ hányadszor öregszik, / Hány lesz még, s hány volt már ugyanígy ezelőtt” Akár csak Qohelet szavai: „Láttam már mindent, ami csak végbe megy a nap alatt és kiderült: minden csak hiábavalóság és szélkergetés”, vagy Guido Ceronetti fordításában: „Minden csak a füstök füstje, nem más, csak egy éhező fuvallat”. Hogy mit tehet az ember a világ pusztulása láttán? Bízunk az isteni gondviselésben és a Szentlélek erejében, s amikor imáinkban elmondjuk, „Uram legyen meg a te akaratod”, a bánat mellett helyet kap Janus másik arca is, az öröm.


Az előadásra július 15-én a pécsi Dóm Kőtárban kerül sor, s reméljük az üvegtetőn át együtt élhetjük meg a naplemente hangulatát is. A helyszín különlegessége, hogy a misztériumjáték csaknem ezeréves épület és dombormű töredékek között szólalhat meg. Egyfajta „történelmi tapasztalat” után is kutatunk az előadásunkkal, akár csak a régészek teszik azt. Balogh Tamás hasonló szavakkal összegzi a történelmi tapasztalat jelentését: „a múlt maradványait szemlélve, vagy egy történelmi hely szellemével érintkezésbe kerülve váratlanul feltárulhat előttünk, milyen is volt a múlt valójában. Többnyire kivételes eseményként, szinte kegyelmi pillanatként élhetjük meg ami ekkor velünk történik. Úgy érezhetjük, amit átélünk, nem érzéki csalódás csupán, hanem olyan megbízható és valóságos, mint az érzéki tapasztalat.”


A július 15-i előadásunkat tekintjük a hivatalos premiernek. A belépés díjtalan, de a sinumszinhaz@gmail.com e-mail címen várunk előzetes helyfoglalási kérelmeket. Bővebb leírás az előadásról: https://www.sinumtheatre.eu/elokeszuletben/Köszönjük a Janus Egyetemi Színház támogatását, hogy helyszínt biztosított a próbákhoz, továbbá a Pécsi Egyházmegyének, hogy befogadta az előadásunkat. Szintén köszönjük a Nemzeti Kultúrális Alap támogatását, illetve a Retextil hozzájárulását a díszlethez.
Az előadás alkotófolyamata a Barangoló Alprogram támogatásával kezdődött 2021-ben.

„Fuge in me minore”

A Riote 3 partnerség keretén belül a Sinum Színház olasz partnere a Teatro Nucleo június 27-én, hétfőn Pécsen, a Janus Egyetemi Színház székhelyén este 19:00 órától mutatja be Fuge in me minore című előadását.

Felhívás a JESZ honlapjaán & A pontos helyszín & Az esemény

Írta: Veronica Ragusa és Marco Luciano;
rendezte: Marco Luciano;
színpadon Veronica Ragusa;
a Teatro Nucleo produkciója.

Az előadásról:

A Fúga me-moll-ban cím egy szójáték. A Fuga szó jelent egy többszólamú zenei műfajt de olaszul jelent menekülést is, illetve a me-moll jelenthet egy zenei hangnemet, illetve valami olyasmit is mint „én moll-ban”. Az előadás kiinduló gondolatát Arthur Rimbaud és Paul Verlaine, a két jól ismert francia költő szerelmi története adta, amely sokunkban felidézi a meghatározhatatlan éhség, szenvedélyes szomjúság, határtalan öröm érzeteit, illetve a kétségbeesett vágyakozásét valami után, amiben felsejlenek a szabadságról és költészetről alkotott elképzeléseink. Két olyan ellentétes személyiség története ez, akik gyengéd konfliktusba kerültek önmagukkal és a világ határaival. Mintha két egyazon szappanbuborékba ragadt lelkek keresnék közösen a kiutat. Ezért aztán rögtön el is indulnak és mennek, menekülnek messzire, egyik európai fővárosból a másikba, alkohol és drogok füstjében, könnyekben, csókokban, erdőben, tengerparton… Ahogy a Zongorista fúgájában a két kéz szüntelenül egymás után fut, úgy a két költő is, spirálban menekül önmagán belül és kívül, egy olyan örvény át, amely mintha nagyító alá helyezné a félelmek, mosolyok és a nyomorúság mindannyiunkban ott lakozó ellentétes érzéseit.

Egy olyan szenvedélyes és mégis menekülő szerelem története ez, ahol a határtalan öröm és a szabadság iránti kétségbeesett vágyakozás együttesében a két fél, egymást kergetve és énekelve próbálnak költészetté „válni”.

Az előadásban azonban nem a két költő történetét kívánjuk elmesélni, hanem inkább néhány, az életművükben tisztán kirajzolódó archetípust szeretnénk megragadni. Talán mindannyian magunkban hordozunk egy menekülő költői lényt, aki a szeretni vágyás és a szeretve lenni vágyás, az ösztön és az értelem között lebeg, a nagyszerű kudarcok és a múló győzelmek, a bűntudat és a vágy, az emlékezés és a remény között bolyong.
A „divertimento” (szórakozás) szóból alkottuk meg a címet: Fúga me-mollban (Menekülés önmagamba), egy szójáték, amely utat nyitott a költői intuíciók, narratív és zenei utalások előtt, amelyek színházi munkánkat, táncunkat, dalainkat és mozdulatainkat táplálták.

Routine // A szokás hatalma – Cirkusz és Parkour előadás

A Perform Europe programnak köszönhetően a Compagnie Zid társulatának előadása hamarosan látható lesz, június 26-án 17:30-tól a Pécsváradi Várban és 27-én 18:00-tól Kővágószőlősön a focipályán.

A facebook esemény linkjei: https://fb.me/e/1U9MriRi5 ; https://fb.me/e/1HQvSv9W4

Előzetes:

Az előadást Said Mouhssine marokkói cirkuszművész hozta létre 2019-ben. Az ötletet egy munkatársa adta, aki egy napon véletlenül hosszabb időre magára zárta a lakását, és szembesült azzal, amint az otthona egyszerre a börtönévé vált. Ez az állapot egy metafora is, hiszen a szürke hétköznapok monoton ismétlődése hosszú távon mindenkit próbára tesz, ahogyan a megszokás olykor börtönként tartja fogva az életünket és egyre reménytelenebbül választ el álmainktól.Said így foglalja össze előadásának lényegét: „Ezzel a műsorral reményt szeretnék adni mindazoknak a fiataloknak, akik nem hisznek a saját életükben és a jövőjükben, ezért inkább a hálószobájukban maradnak mintsem kimozdulnának otthonról, hogy próbára tegyék magukat. Szeretném megmutatni, hogy újra és újra meg kell kísérelniük tenni valamit, meg kell őrizniük a reményt, hogy szembe tudjanak nézni a jövőjükkel, hogy harcoljanak az unalom ellen, amíg nem találnak valamit, ami célt adhat az életüknek. Meg kell próbálniuk elindulni, hogy megteremtsenek, létrehozzanak valamit, még akkor is, ha az úton olykor elkerülhetetlen az akadályokkal való szembesülés. Ne hagyjuk, hogy a félelmeink tartsanak minket fogságban, s bár néha elbukunk, akkor is menjünk tovább az utunkon.”
Az előadás főhőse is így tesz. Látványos, akrobatikus gyakorlatokkal próbál küzdeni az unalom ellen, miközben megoldásokat keres a továbblépésre, mintha minden mutatvány végére valamelyest megtörné a szobája, a társadalma, az élete falait…
Ezek a falak a marokkói falakat is jelenthetik vagy bármely más társadalom falait és határit, amelyeket sokunk egy életen át nem tud átlépni, illetve a fejünkben lévő falakat, amelyek néha megtiltják, hogy előre menjünk és a legegyszerűbb megoldásokat találjuk meg az életünkben. „Said Mohussine egy sokoldalúan tehetséges cirkuszművész, szakterülete a kínai rúd, az utcai akrobatika. Rendező, színész, kaszkadőr. Pályafutása kezdete óta folyamatosan fejleszti önmagát és új dolgokat igyekszik megtanulni. A cirkuszművészetet és a parkourt Marokkóban kezdte tanulni. Első akrobatikus gyakorlatokat a marokkói tengerparton kezdte elsajátítani, illetve Casablanca utcáin kezdte kidolgozni a parkour technikáját. Barátaival 2007-ben hozta létre az első parkour egyesületet Marokkóban, majd Saléban a „Shems’y” nemzeti cirkusziskolában tanult 3 évig. 2014-ben egy „stoonet” nevű videós csoportot is létrehozott, amelynek célja volt az akrobatika és a speciális effektek humoros népszerűsítése az interneten. Következő munkája volt 2016-ban „Tartf Lkhobz” című utcai műsor, amely a parkourt, a tánc és a cirkusz nyelvén igyekszik megmutatni a munkások életkörülményeit Marokkóban. Mivel a nemzeti cirkusziskolából került ki, számos színpadi rendezővel dolgozott együtt koreográfusként is. Jelenleg a „Tarkiz” című műsorral járja Franciaországot. „A szokás hatalma” (Routine) a második alkotása. 2020-ban saját társulatot alapított Marokkóban „Compagnie Zid” néven. A Zid jelentése „mozgás” darija (marokkói arab) nyelven.Az esemény a Perform Europe Program támogatásával jött létre, a program magyarországi partnerei a Sinum Színházi Műhely Egyesület és a Pro Progressione.
A Sinum Színház egyike annak a 16 partner szervezetnek Európában, akik 2022-ben nyertesei a Perform Europe programnak és befogadói oldalon csatlakoztak az együttműködéshez. A 12 országban aktív partnerség két előadást forgalmaz Európában, amelyek egyike a „Routine // A szokás hatalma” és ennek köszönhetően érkezik hamarosan Magyarországra: Budapestre, Pécsvárara és Kővágószőlősre.

ELMARAD! – PARVATHY BAUL TAVASZI TURNÉ 2022 MAGYARORSZÁG

Parvathy Baul nem tud jelenleg Magyarországra utazni, ezért a turnéra egy későbbi időszakban kerül sor.

A SINUM Színházi Műhely Egyesület szervezésében májusban több alkalommal találkozhatunk a világhírű bengáli művésszel.

Részletes programleírás az alábbi oldalunkon található: https://www.sinumtheatre.eu/parvathy-baul/

Parvathy Baul (1976) Nyugat-Bengáliából származó bául énekesnő, festőművész és mesélő. Gyermekkorától részesült zenei és táncoktatásban, majd vizuális művészeteket tanult Santiniketanban a Tagore által alapított Kala Bhavan Egyetemen. Itt hallotta először későbbi mesterének, Szanátan Dász Báulnak a koncertjét, amelynek hatására az évezredes bául hagyomány útjára lépett. 1995 óta lép föl szülőhazájában, Bengáliában és szerte Indiában. Számos nemzetközi fesztiválon vett részt meghívott művészként: Festival de l’Imaginaire (Párizs), Festival international du Conte et du Monodrame (Beirut, Libanon), Ethnomad (Genf, Svájc). MITEM Fesztivál és Öt templom Fesztivál (Magyarország). Nevezetes helyszíneken vendégszerepelt világszerte: a kiotói Nó-színházban együtt lépett föl a Kamigata-mai és a Kyogen japán tánchagyományát folytató előadókkal; szerepelt a New York-i World Music Centerben, a Chicagói Egyetemen, valamint Peter Schumann színházában (Bread and Puppet Theatre, Vermont). Bául dalai, a metszetei és videó-dokumentumai megtalálhatóak az amsterdami Tropenmuseum dél-ázsiai gyűjteményében. 2018-ban elnyerte az egyik legfontosabb indiai művészeti díjat (Sangeet Natak Akademi Award). Mestere kérésére iskolát (Gurukul) létesített Bengáliában, Santiniketan közelében, ahol a bául hagyományt élteti tovább. Világszerte koncertezik, és a turnék honoráriumából fedezi a Sanatan Siddhashram építésének költségeit. https://www.parvathybaul.com/

Janus misztérium és karnevál Szalatnakon

Ezúton sok szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt színházi előadásunkra, amelyre 2021. február 19-én, 17:00 órától kerül sor a Szalatnaki Művelődési Házban!
A Janus misztérium és karnevál egy kortárs misztériumjáték, ahol a színészek élő képekben mesélik el a reneszánsz költő, Janus Pannonius életútjának meghatározó állomásait. Elhangoznak a költő egyes versei, amelyekből előlépnek annak különleges lényei, többek között Janus Istenség, az évszakok közötti átalakulás őre.Vajon mit is jelent ma számunkra, felnőtteknek a télbúcsúztató karnevál, vagyis a farsang?Az előadás izgalmas mozgáskoreográfiákat jelenít meg, tűzzel, akrobatikus elemekkel, énekekkel és kísérletező kórusimprovizációkkal.A közönséget szeretettel várjuk, az előadás után egy közös ünneplésre ahol alkalom nyílik arra, hogy koccintás mellett a vállalkozó kedvű nézők is megmutassanak valamit a falu vagy a környék kultúrájából régi történetek, versek vagy énekek előadásával.Találkozzunk Szalatnakon, ünnepeljük együtt a farsangot!

Janus misztérium és karnevál

„Ahol megvalósul a teljes üresség ott a nyugalom tisztán megmarad, minden növekszik a maga rendjén, az örök áramlásban körbe körbe halad. Minden virul, terem, s a kezdethez visszatér szüntelen. A kezdethez visszatérés: a béke. A béke: az élet visszatérte. Az élet visszatérte: állandóság. Az állandóság tudása világosság. Az állandó nem tudása: vakság, zűrzavar. […]”

(Lao-Ce, Tao te king, Weöres Sándor fordításában)

A Déryné-Barangoló program támogatásával megszületett első önálló előadásunk, Janus misztérium és karnevál címen. egy látványban gazdag táncos és fizikai színházi produkció jött létre, a Janus misztériumjáték. A Sinum Színházi Műhely előadásában a színészek táncba foglalt imát hajtanak végre, hogy kinyíljanak a kapuk az ellentétes pólusban létező elzárt kollektív tudattartalmak között.

Fotó: Érdi Róbert

Facebook bejegyzés: https://www.facebook.com/SinumTheatreLaboratoryAssociation