Parvathy Baul – TAVASZI TURNÉ 2022 MAGYARORSZÁG

A SINUM Színházi Műhely Egyesület szervezésében májusban több alkalommal találkozhatunk a világhírű bengáli művésszel. Parvathy Baul (1976) Nyugat-Bengáliából származó bául énekesnő, festőművész és mesélő. Gyermekkorától részesült zenei és táncoktatásban, majd vizuális művészeteket tanult Santiniketanban a Tagore által alapított Kala Bhavan Egyetemen. Itt hallotta először későbbi mesterének, Szanátan Dász Báulnak a koncertjét, amelynek hatására az évezredes bául hagyomány útjára lépett. 1995 óta lép föl szülőhazájában, Bengáliában és szerte Indiában. Számos nemzetközi fesztiválon vett részt meghívott művészként: Festival de l’Imaginaire (Párizs), Festival international du Conte et du Monodrame (Beirut, Libanon), Ethnomad (Genf, Svájc). MITEM Fesztivál és Öt templom Fesztivál (Magyarország). Nevezetes helyszíneken vendégszerepelt világszerte: a kiotói Nó- színházban együtt lépett föl a Kamigata-mai és a Kyogen japán tánchagyományát folytató előadókkal; szerepelt a New York-i World Music Centerben, a Chicagói Egyetemen, valamint Peter Schumann színházában (Bread and Puppet Theatre, Vermont). Bául dalai, a metszetei és videó-dokumentumai megtalálhatóak az amsterdami Tropenmuseum dél-ázsiai gyűjteményében. 2018-ban elnyerte az egyik legfontosabb indiai művészeti díjat (Sangeet Natak Akademi Award). Mestere kérésére iskolát (Gurukul) létesített Bengáliában, Santiniketan közelében, ahol a bául hagyományt élteti tovább. Világszerte koncertezik, és a turnék honoráriumából fedezi a Sanatan Siddhashram építésének költségeit. https://www.parvathybaul.com/

ÁLDOZATI ÉNEKEK (Gitándzsáli) – Tagore és Lálan
Parvathy Baul és Wittek Béla koncertje
Május 11. szerda, 18h, Budajenő, Magtár (Magtár u. 5, 2093)
Május 12. csütörtök, 19h, Pécs, Művészetek és Irodalom Háza (7621, Pécs, Széchenyi tér
7-8., https://www.pmh.hu/ )

Bár Rabindranath Tagore, mint költő nagy népszerűségnek örvendett Magyarországon, mégis kevesen tudják róla, hogy rendkívül termékeny zeneszerző is volt. Hozzávetőleg 2230 dala Rabindra Sangeet néven szinte műfajt teremtett, amely nagyon közkedvelt Indiában, elősorban Nyugat-Bengál és Banglades területén. Tagore költészetére mély hatást gyakoroltak szülőföldjének bául dalai.
Lálan (1772(?) – 1890 okt. 17.), akit hol szentnek, fakírnak, sahnak vagy mahátmának neveznek, az egyik legjelentősebb bául énekes volt. Dalokat írt, társadalmi reformer és gondolkodó volt, aki a bengáli kultúra ikonikus alakjává vált. Lálan egy olyan világot énekelt meg, amelyben minden vallás és hit harmóniában él egymással.

Wittek Béla 1987-ben szerzett diplomát a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola klasszikus gitár szakán. Szitározni, illetve klasszikus indiai zenét 1994- től Kozma Andrástól, Ravi Shankar tanítványától tanult. Autodidakta módon számos más hangszeren megtanult zenélni. A mostani koncerten údon (arab lant) játssza Tagore és Lálan dalaihoz komponált zenei kíséretét.

Achin Pakhi – Az ismeretlen madár, szóló-koncert
Május 13. péntek, 19h, Győr, Öt Templom Fesztivál (https://ottemplom.hu/)
Május 15. vasárnap, 19h, Budapest, Karinthy Színház
(https://jegymester.hu/production/10080002/karinthy-szinhaz-az-ismeretlen-madar/8242584)


E koncertjében Parvathy Bául Lálan fakír életét meséli el annak dalain keresztül. Lálan egy olyan világot énekelt meg, amelyben minden vallás és hit harmóniában él egymással. Hozzávetőleg 2000-től 10000-ig terjed dalainak száma, de csak 800 ismertről mondható el teljes bizonyossággal, hogy tőle származik. Nem írta le dalait, tanítványai jegyezték le őket vagy adták tovább szájról szájra. A mai napig nagyon népszerűek Indiában. „Mikor az Isteni Szeretet állapota feltámad, A szívlótusz felragyog belül a bölcsesség napjával. Aki látta már ezt a lótuszt és ezt a Napot, félhet-e bármitől?”

Madukori koncert és szatszang
Május 14. szombat, 11h – 15h; Tar, Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség (https://buddha-tar.hu/)
11h – 12h: Madukori koncert. Akár egy méh, amely megporozza a virágot, majd összegyűjti a nektárt, hogy táplálja a közösséget, Bengálban így megy házról házra a vándorló bául énekes szent énekeket dalolva. Ezt hívják madukorinak. A háziak adományt (daksinát) adnak a dalokért cserébe. A tari buddhista központba Csöpel Láma meghívására megy madukorira Parvathy Baul néhány európai tanítványával.
12h30-14h: Parvathy Baul és Csöpel Láma közös szatszangja.

Az eseményről további részletes információ található az alábbi linkeken:

https://buddha-tar.hu/event/parvathy-baul-a-bengali-enekes-baul-hagyomany-mestere-a-tara-templomban/

Illetve a facebook eseményé: 

https://www.facebook.com/events/407805411181860?ref=newsfeed

Az éneklő test

MESTERKURZUS Parvathy Baullal
Május 18-19. szerda-csütörtök, 8h30-12h30, Budajenő, Hagyományőrzők Háza (Fő u. 18,
2093)
Bevezetés a bául bölcsességbe az éneken keresztül. Ezen a workshopon Parvathy bemutatja a bául-éneklés néhány alapvető elemét, amely a testmozgást és a táncot is magában foglalja. Jerzy Grotowski így ír a bául hagyománnyal való találkozásáról: „A bául a hindu kultúrában egy rebellis művészet. Az energia átalakítására irányul. A bául-énekesek a dalokat egyfajta közvetítőként használják. Mi gyakran tettük fel magunknak a kérdést korábban, nem vagyunk- e őrültek, hogy ennek a kutatásával foglalkozunk. És nagyon megnyugtató most azt tapasztalni, hogy egy másik kultúrában is megvannak ezek az őrültek, akik ezen az úton járnak. Náluk ez működik, áttetszőn, tisztán és világosan.” JELENTKEZÉS: ridegzs@gmail.com

Az európai turnéval – amelynek első állomása Magyarország – Parvathy Baul az indiai oktatási központját, a Sanatan Siddhashramot támogatja.
További információért: www.parvathybaul.com