Routine // A szokás hatalma – Cirkusz és Parkour előadás

A Perform Europe programnak köszönhetően a Compagnie Zid társulatának előadása hamarosan látható lesz, június 26-án 17:30-tól a Pécsváradi Várban és 27-én 18:00-tól Kővágószőlősön a focipályán.

A facebook esemény linkjei: https://fb.me/e/1U9MriRi5 ; https://fb.me/e/1HQvSv9W4

Előzetes:

Az előadást Said Mouhssine marokkói cirkuszművész hozta létre 2019-ben. Az ötletet egy munkatársa adta, aki egy napon véletlenül hosszabb időre magára zárta a lakását, és szembesült azzal, amint az otthona egyszerre a börtönévé vált. Ez az állapot egy metafora is, hiszen a szürke hétköznapok monoton ismétlődése hosszú távon mindenkit próbára tesz, ahogyan a megszokás olykor börtönként tartja fogva az életünket és egyre reménytelenebbül választ el álmainktól.Said így foglalja össze előadásának lényegét: „Ezzel a műsorral reményt szeretnék adni mindazoknak a fiataloknak, akik nem hisznek a saját életükben és a jövőjükben, ezért inkább a hálószobájukban maradnak mintsem kimozdulnának otthonról, hogy próbára tegyék magukat. Szeretném megmutatni, hogy újra és újra meg kell kísérelniük tenni valamit, meg kell őrizniük a reményt, hogy szembe tudjanak nézni a jövőjükkel, hogy harcoljanak az unalom ellen, amíg nem találnak valamit, ami célt adhat az életüknek. Meg kell próbálniuk elindulni, hogy megteremtsenek, létrehozzanak valamit, még akkor is, ha az úton olykor elkerülhetetlen az akadályokkal való szembesülés. Ne hagyjuk, hogy a félelmeink tartsanak minket fogságban, s bár néha elbukunk, akkor is menjünk tovább az utunkon.”
Az előadás főhőse is így tesz. Látványos, akrobatikus gyakorlatokkal próbál küzdeni az unalom ellen, miközben megoldásokat keres a továbblépésre, mintha minden mutatvány végére valamelyest megtörné a szobája, a társadalma, az élete falait…
Ezek a falak a marokkói falakat is jelenthetik vagy bármely más társadalom falait és határit, amelyeket sokunk egy életen át nem tud átlépni, illetve a fejünkben lévő falakat, amelyek néha megtiltják, hogy előre menjünk és a legegyszerűbb megoldásokat találjuk meg az életünkben. „Said Mohussine egy sokoldalúan tehetséges cirkuszművész, szakterülete a kínai rúd, az utcai akrobatika. Rendező, színész, kaszkadőr. Pályafutása kezdete óta folyamatosan fejleszti önmagát és új dolgokat igyekszik megtanulni. A cirkuszművészetet és a parkourt Marokkóban kezdte tanulni. Első akrobatikus gyakorlatokat a marokkói tengerparton kezdte elsajátítani, illetve Casablanca utcáin kezdte kidolgozni a parkour technikáját. Barátaival 2007-ben hozta létre az első parkour egyesületet Marokkóban, majd Saléban a „Shems’y” nemzeti cirkusziskolában tanult 3 évig. 2014-ben egy „stoonet” nevű videós csoportot is létrehozott, amelynek célja volt az akrobatika és a speciális effektek humoros népszerűsítése az interneten. Következő munkája volt 2016-ban „Tartf Lkhobz” című utcai műsor, amely a parkourt, a tánc és a cirkusz nyelvén igyekszik megmutatni a munkások életkörülményeit Marokkóban. Mivel a nemzeti cirkusziskolából került ki, számos színpadi rendezővel dolgozott együtt koreográfusként is. Jelenleg a „Tarkiz” című műsorral járja Franciaországot. „A szokás hatalma” (Routine) a második alkotása. 2020-ban saját társulatot alapított Marokkóban „Compagnie Zid” néven. A Zid jelentése „mozgás” darija (marokkói arab) nyelven.Az esemény a Perform Europe Program támogatásával jött létre, a program magyarországi partnerei a Sinum Színházi Műhely Egyesület és a Pro Progressione.
A Sinum Színház egyike annak a 16 partner szervezetnek Európában, akik 2022-ben nyertesei a Perform Europe programnak és befogadói oldalon csatlakoztak az együttműködéshez. A 12 országban aktív partnerség két előadást forgalmaz Európában, amelyek egyike a „Routine // A szokás hatalma” és ennek köszönhetően érkezik hamarosan Magyarországra: Budapestre, Pécsvárara és Kővágószőlősre.